Termékek Menü
MÁSNAP NÁLAD!
Csomagodat akár másnap átveheted!

Jacht gyertyás csónak - propulziós hajó lemezből

Ár:
3.510 Ft
Cikkszám: lem-0140-2
Elérhetőség: RAKTÁRON

Rengeteg néven ismert ez a játék: gyertyás csónak, propulziós hajó, hőcserélő vagy pöfögő csónak, és még sok más.

Propulziós kishajó hasonmás kivitelben. A gyertyás csónak membránját vízzel töltjük fel, majd a gyertyát (mécsest) megnyújtjuk és a membrán alá helyezzük, majd a csónakot a vízbe tesszük és várunk. A víz lehet egy nagyobb lavór, medence vagy kád. A gyertya melege a membránban lévő vizet gőzzé alakítja, a gőz a hajó hátsó csövén "tu-tuf-tuf" hang kíséretében kiáramlik, a hátrafelé áramlás eközben a hajót előre hajtja. 

Menny.:

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

A játék lelke egy vékony falú tartály a hajó elejében, és a belőle hátrafutó két cső. Ahhoz, hogy működésbe hozzuk a hajót először is vízzel kell feltölteni ezt a rendszert az egyik csövön keresztül, egészen addig, míg a másikon ki nem csurran. Ezután vízre bocsátjuk a hajót, majd beletesszük a meggyújtott mécsest úgy, hogy a láng a tartály alját melegítse. Mikor tartályban lévő víz felforr, gőz képződik, ami az egyik csövön keresztül távozik - ezzel előre lökve a hajót - miközben a másikon keresztül újabb adag víz áramlik be, ami újra felforr... Ez a folyamat egészen addig fennmarad, amíg ég a mécses, illetve amíg van víz a hajó alatt. Nagyon fontos, hogy a tartályban és a csövekben mindig legyen víz, különben a láng megolvasztja a vékony forrasztásokat és játékunk tönkremegy. Ezért mielőtt a leégett a mécsest kicserélnénk, újra töltsük fel vízzel az egész rendszert. A motorcsónak hangjára emlékeztető "pöfögést" a tartály falainak mozgása - összehúzódása és kitágulása - kelti, amit a gőz kilövellése és a víz beszívása okoz. 

Vélemények

4.90
10 értékelés
5
(9)
4
(1)
3
(0)
2
(0)
1
(0)
Írja meg véleményét!
| 5 / 5 csillag!
2024. 03. 22.
Remek játék tizenéves fiúk számára.
| 5 / 5 csillag!
2023. 08. 23.
Teljesen rendben van , legfeljebb a kormánylapátot említeném, mert kicsi, és nem is ér nagyon bele a vízbe. Kis műanyag lap hozzá ragasztásával tökéletes.
| 4 / 5 csillag!
2022. 12. 21.
Ezt a kis hajót életre lehetett kelteni, a gyertyája elég soká tartott. bár nem tudtuk, hogy hová megy a víz, a lyukakon becsepegtetve, és folyamatosan pótolva azt, szépen ment körbe körbe a vízben.
| 5 / 5 csillag!
2020. 01. 28.
A terméket egy régi gyerekjátékokról is szóló családi beszélgetés alapján kezdtem keresni, apósom elmondása alapján. A Játék Anno honlapján a keresett hajó mellett számos más, az Ő és saját gyermekkoromból ismert játékra bukkantunk. A hajó az elvárt és emlékezett minőségben érkezett a megrendelést követő egy munkanapon belül, egy nagyon készséges ügyfélszolgálat ügyintézésével. Apósom mellett, gyermekeimnél is nagy tetszést arat, akik a felügyeletem mellett nézik a kis hajó pöfögését.
| 5 / 5 csillag!
2019. 07. 10.
Maximálisan elégedett vagyok. A szállítás gyors volt és korrekt. A csomagolás biztonságos, az árut kellően védte. A dobozban minden megvolt, használati utasítás is. Még nem próbáltam ki, Unokámmal szeretném együtt vízre rakni, remélem működik. A gyertya alakján kicsit csodálkozom, ezelőtt 60 évvel mécsest nem használtunk a háztartásban, a kis csónakba nem is férne , A "gyertya " tartó volt tele parafinnal, beleöntve a kanóc. Köszönöm a gyors precíz kiszolgálást !
| 5 / 5 csillag!
2018. 12. 14.
Nagyon elégedett vagyok a szép kis csónakkal. Kis szépséghibája volt, cserére volt szükség , amit két napon belül megoldottak. A kiszolgálás , tájékoztatás kifogástalan volt.
Nagyon köszönöm !
| 5 / 5 csillag!
2018. 12. 02.
Szuper!
| 5 / 5 csillag!
2017. 11. 10.
Maximálisan elégedett vagyok. A szállítás gyors volt és korrekt. A csomagolás biztonságos, az árut kellően védte. A dobozban minden megvolt, használsti utasítás is. A játék működik és szép. Máskor is fogok rendelni önöktől.

Imre Lajos
| 5 / 5 csillag!
2017. 11. 10.
Maximálisan elégedett vagyok. A szállítás gyors volt és korrekt. A csomagolás biztonságos, az árut kellően védte. A dobozban minden megvolt, használsti utasítás is. A játék működik és szép. Máskor is fogok rendelni önöktől.
Imre Lajos
| 5 / 5 csillag!
2017. 10. 26.
Gyerekkori kedvenc játékom, most unokám kedvence is lett. Azt kaptam, amit rendeltem.
Jedlik