Termékek Menü
0
MÁSNAP NÁLAD!
Csomagodat akár másnap átveheted!

A Mikulás legendájának története

December 6-a a gyermekek egyik kedvenc napja az évben, hiszen ekkor érkezik a Mikulás, hogy jól megtömje cipőiket mindenféle finomsággal. De vajon honnan ered a jóságos, fehér szakállú Télapó legendája?

 

A Mikulást a keresztény világban szinte mindenhol ajándékot hozó, fehér hajú és szakállú, jóságos öregemberként ismerik, ám látogatásait a legtöbb helyen a karácsonyhoz kötik. Kivétel ez alól például Magyarország, ahol Szent Miklós napján, december 6-án érkezik a Mikulás.

 

Nem véletlenül, hiszen a nagyszakállú legendája Szent Miklóshoz kapcsolódik, aki egy görög püspök volt. Az ókori Hellász Müra nevű városában élt pap nemes cselekedeteiről híresült el. Szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegények között, gyámolította az elesetteket, ezenkívül a gyógyszertárosok és hajósok védelmezője volt.

 

A Szent Miklós legenda egyik változata szerint egy Torosz-hegységben elvonultan élő jótevő a házak kéményeibe ejtett ajándékokkal lepi meg Müra városának lakóit. Egy ízben egy lány éppen kimosott harisnyáját akasztotta száradni a kémény nyílásába, amikor az ismeretlen jótevő éppen beleejtette ajándékait. A jóakaróról kiderült, maga Miklós püspök az, aki végigjárja a város házait és megjutalmazza a lakóit, a lánynak bedobott aranyérmék között ugyanis volt egy olyan, amit korábban egy helyi kereskedő adományozott a szent életű papnak.

 

Innen ered tehát Santa Claus legendája, amit az évezredek során szinte minden nemzet saját képére formált, egyedi jellegzetességekkel ruházott fel. Magyarországon A Mikulás-nap ünneplése alapvetően szöges ellentétét jelentette a mai megközelítésnek.

 

A legelső, 18. századból fellelhető említések szerint nem egy fehér szakállú jóságos apó, hanem egy feketére mázolt arcú, láncait csörgető rém, „Láncos Miklós” járta a falvakat december 6-án, aki ijesztgette a gyermekeket, és egyszerre büntetett és jutalmazott is. Emiatt a Mikulás-nap ünneplését jó ideig tiltották is.

 

A lánccsörgető szokás egészen a 20. század utolsó harmadáig élt a kis falvakban, ám végül onnan is kiszorította a jóságos Mikulás. A 19. században először a városokban jelent meg a Mikulás, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi szokástól. A csizmákba, cipőkbe ajándékot rakó, éjjel közlekedő jóságos apót egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével. A 20. századi lexikonok szinte már csak ebből az aspektusból említik a püspök fontosságát.

 

Hazánkban a Mikulást Télapóként is szokás említeni, ám kevesen tudják, hogy nem ugyanarról a személyről van szó. A Télapó a Mikulás alakjával egybemosott képzeletbeli, de eredetét tekintve nem a keresztény néphagyományban meghonosodott mesefigura az alapvetően keresztény ihletésű karácsonyi ünnepkörben. A „Télapó” alakjának és különböző kultúrkörök hagyományaiból összegyúrt legendájának mai formája fokozatosan alakult ki a különböző európai népek mitológiáiból. Végül Moritz von Schwind német festő és meseillusztrátor képzelete nyomán - 1847-ben nyerte el végső formáját, a hosszú, fehér szakállas, piros ruhás, csuklyás, köpenyes, testes alakját.

 

A Télapó legendája a finn mondavilág egyik szereplőjéhez, Joulupukkihoz köthető. A finn gyerekek tőle, a piros ruhás, hosszú, fehér szakállú öregembertől kapják ajándékaikat. Joulupukki Lappföldön él, melyet minden évben csak decemberben hagy el, hogy rénszarvasok által repített szánján körbejárja a világot és megajándékozza a gyermekeket.

 

A magyarországi Télapó elnevezésnek azonban ehhez a legendához nem sok köze van, hiszen az 1950-es években, az akkori politikai diktatúra nyomására terjedt el. Bár a kifejezés már Arany János vagy éppen József Attila verseiben is előfordul, köztudatba való bevezetése a szovjet Gyed Moroz, azaz „Fagy apó” politikai nyomásra történő elterjesztésének, és az ebből magyarosított Télapónak köszönhető. A finn Joulupukkihoz és a rénszarvasokhoz köthető szál csak a rendszerváltás után honosodott meg hazánkban is.

 

Hívhatták azonban Mikulásnak vagy akár Télapónak, egy valami sosem változott: a gyermekek minden évben ugyanolyan lelkesedéssel várják, és generációról generációra ugyanúgy szeretik a fehér szakállú, jóságos öregembert.  

 

Wikipédia alapján.